Hugs&Mugs
15/05/2019
A ma vezetője
05/07/2019
Show all

A természet válaszútja

Amióta az eszemet tudom, hadilábon állok a hegyi és erdei patakokkal.

Mindig is úgy gondoltam, nem vagyok elég ügyes ahhoz, hogy szárazon megússzam az átkelést. Az a kép, ahogy mások a vizes, talán még itt-ott meg is billenő köveken könnyedén átszökdelnek elérhetetlen vágyként és súlyos korlátként lebegett előttem. Egészen részletesen el tudtam képzelni, ahogyan megcsúszok, megbillen alattam a kő, kifut a lábam alólam, elveszítem az egyensúlyom. Az már csak a hab a tortán, hogy nem tudok jól esni (sem), és tádááámm, ott a bizonyíték: tényleg béna vagyok.

Volt már gyakorlati tapasztalatom a “bénaságommal”: gyerekként egy jégtömbön csúsztam meg és estem orra, szó szerint; tinédzserként egy biciklin estem át menetközben, szintén orra. Nem csoda, hogy előbb utóbb a vízió a hegyi patakokkal is bekövetkezett: immár felnőttként a létező legkisebb mélységű és szélességű forrás “átkelése” (átlépése!) közben csúsztam el, és landoltam ismét, természetesen, az orromon, teljes súllyal. A víziónak, és saját bénaságom bizonyításának természetesen “történelmi alapja” is volt: felmenőim – dédmamám, nagymamám – életében is igen gyakori volt az esés-kelés.

Megtanultam hát elkerülni a hegyi patakokat.

Inkább levettem a cipőmet-zoknimat, és átgázoltam a jeges vizen. Vagy éppen inkább nem keltem át a túloldalra.

Eltelt közben néhány év.

Elindultam az önismeret útján. Vállalati vezetőből coach lettem. Elvégeztem egy fantasztikus vezetőfejlesztő képzést. Elérkeztem a belső béke és harmónia tapintható szintjére. Ma már másoknak segítek a félelmeik és korlátozó hiedelmeik átlépésében. Klienseim elképesztő utakat járnak be, és én velük gazdagodok minden egyes alkalommal. Amikor pedig idén a csodálatos Máriselen jártam az erdőben, ugyanúgy álltam a hegyi patak előtt, mint 20 éve. Tele szorongással, a bénaságom bizonyítékaival a fejemben, a gondolattal, hogy vajon mit szólnak a túratársaim, akik gazellaként ugrálnak a patak egyik oldaláról a másikra. Ezúttal ez nem egy kis patak volt ráadásul, és nem egyszer kellett rajta átkelni. A partja is vizes, mohás, itt-ott nádas, mocsaras. A csúszás, a kibillenés, az elsüllyedés (!), a szégyen lehetősége minden lépésben benne volt. Órákon keresztül, a hegytetőig. Döntenem kellett.

A természet az egyik legcsodálatosabb tanító.

Nem áll el az útból, nem hunyászkodik meg, nem szépíti a valót. Van, csordogál, áramlik, teszi a dolgát. Pontosan akkora teret foglal el, amekkorára szüksége van. Felvállalja önnön nagyságát minden apró kényelmetlenségével együtt. Határokat támaszt és határokat feszít. Finoman, megadva a döntés lehetőségét, de válaszút elé állít. Hátam mögött a fél hegy, patak nélkül, előttem a másik fele, egy patakkal, félelmem tárgyával. Haladok, vagy meghátrálok?

Van abban valami ösztönösen felfogható kényszerítő erő, amikor a természet válaszút elé állít. Óhatatlanul mutatja a fejlődésed irányát és útját. Nem tudtam nem észrevenni ott, abban a pillanatban a sors fintorát, ahogy régen neveztem volna, vagy – a mai narratívámban – az univerzum kegyességét, hogy megadja, újra, a lehetőséget a saját korlátaim felszámolására. Nekivágtam. Leráztam magamról az aggodalmat, hogy ki mit szól; a szorongást, hogy beleesek; a nevetséges félelmet, hogy átázik a cipőm. Elengedtem az öncímkézést, hogy nem vagyok elég gyors és kecses, de legalábbis nem annyira, mint a többiek. Mentem, és minden egyes átkelésnél a lehetőség volt a fókuszomban: egy újabb próba arra, ami eddig talán nem ment, de most már egyre jobban fog menni. Persze elsüllyedtem térdig a nádasban, aztán fél lábbal a vízben landoltam. Képes voltam nevetni saját magamon és a küzdelmemen. Engedtem a szabadságot, a könnyedséget áramlani. Képes voltam hálás lenni, hogy megvárnak. Képes voltam átadni a vezetőülést a kíváncsiságnak és örömnek, a félelmet pedig  a hátsó sorba utasítottam, nézőnek.

A természet a legcsodásabb tanító, ezért tartjuk a szemléletváltó programunkat a hegyekben. Ha szeretnéd megtapasztalni, milyen érzés a korlátaidat levetni, a szabadságod és kreativitásod megélni, tudatosan létezni a jelenben és szándékkal engedni a jövőt kibontakozni, csatlakozz hozzánk.

u.HIKE – Szemléletváltó túra

Fotó: saját

 

Ingrid Balogh
Ingrid Balogh
Balogh Ingrid egy szenvedélyes utazó, félelmeit többnyire legyőző amazon, minden lépésével hitelességét kereső ember. Közgazdász végzettséggel, 14 éves supply chain tapasztalattal és Dél-Kelet Ázsiában töltött évekkel a háta mögött minősített coachként (CPCC, ACC) és vezetőfejlesztő trénerként hatalmas lelkesedéssel és várakozással veti bele magát új életének szépségeibe.
Kapcsolat