Idő. Több vagy kevesebb?
14/06/2020
A legfontosabb KPI
16/07/2020
Show all

Bátor vagy, mondták

Azért lettem szabadúszó, hogy több időm legyen.

Reggel egy órán keresztül ihassam a teámat. Ebéd után megnézhessek egy részt a kedvenc mini-sorozatomból. Ha úgy adódik, a délelőtti órákban megejthessek egy edzést. Hogy az idő sűrűsége és a feladatok vélt halaszthatatlansága ne nyomasszon. Hogy elkerüljenek a mindennapos határidők, a ’mindent most azonnal’ feszültségét félretehessem. Hogy ne hozzáadott érték nélküli feladatok teremtsék meg a hasznosság és teljesítmény illuzióját.

Azért lettem szabadúszó, hogy olyan életem legyen, amelybe öröm visszatérni a nyaralás után.

Ehhez találtam egy hivatást. A hivatáshoz tanultam, képeztem magam. Kiléptem a komfortzónámból, hiszen munkavállalóból vállalkozóvá válni bizony teljes átalakulást igényel. Átértékeltem a pénzhez, az időhöz, a munkaidőhöz, a munka jellegéhez, a kreativitáshoz, a munkakapcsolatokhoz, a teljesítményhez, a menedzsmenthez, az önfenntartáshoz, a felelősséghez, az öngondoskodáshoz, a félelmeimhez, az önszabotázshoz, a kiteljesedéshez, a boldogsághoz, a biztonság és bizonytalanság érzetéhez való viszonyomat, és ez a lista valószínűleg folytatható. Némelyik terület finomhangolása folyamatos, és része a szabadúszói létformának.

Bátor vagy, mondták.

Végignézve az utat, amit eddig bejártam, egyet kell értenem velük. Bátor voltam, bátor vagyok.

Számtalan ponton adott lehetőséget ez az út a megtorpanásra és kiszállásra. Volt béterv, visszatérés a „rendes” munka világába, amely sok szempontból könnyebb. Biztos, biztonságos.

S miért mentem mégis tovább?

Mert a számtalan megtorpanásra ösztönző helyzet, időszak kivétel nélkül mérföldkőnek bizonyult, újra és újra megerősítve a választásomat. Mint amikor a házasok újra és újra kimondják az igent, úgy mondtam én is újra és újra igent az elköteleződésemre az utam iránt. Mert a bétervre gondolni is rossz volt. Mert az olyan élet vizíója, amelybe nyaralás után is öröm visszatérni, nem engedett kiszállni.

Szokták mondani, hogy mi emberek akkor váltunk, változtatunk, ha a jelen már nagyon fáj. A beszűkült jelen fájdalma nyom, szorít, tol valami új felé. Ez egyrészt igaz. Ugyanakkor sokakat látok, akiket nagyon szorít a jelenük, mégsem lépnek, mégis félnek ugrani. Vagy egyet lépnek előre, kettőt hátra.

Az ugráshoz bátorság kell. A bátorsághoz pedig vízió. Vízió, mely húz magához, ellenállhatatlanul. Amely összeér a legbelső énünk vágyával a kiteljesedésre, s ezáltal megteremti a mély, intuitív hitet.

Fotó: saját

 

Ingrid Balogh
Ingrid Balogh
Balogh Ingrid egy szenvedélyes utazó, félelmeit többnyire legyőző amazon, minden lépésével hitelességét kereső ember. Közgazdász végzettséggel, 14 éves supply chain tapasztalattal és Dél-Kelet Ázsiában töltött évekkel a háta mögött minősített coachként (CPCC, ACC) és vezetőfejlesztő trénerként hatalmas lelkesedéssel és várakozással veti bele magát új életének szépségeibe.
Kapcsolat