Meggondolhatod magad!
29/01/2018
Paradigmaváltás, azaz egy élet transzformációja
20/05/2018
Show all

Hello, 2018!

Hello, 2018!

Két hónapja már, hogy nyakunkon az újév… merengj el egy pillanatra, hogyan is alakulnak ezidáig a dolgaid. Azon az úton jársz, amin január 1-jén szilveszteri világmegváltó, étrendváltoztató, életvitel átalakító tervekkel túlfűtötten elindultál? Rajta tartod szemeid a nagy hévvel kinyilatkoztatott újévi céljaid mellett? Maradt még élveznivaló a kezdeti lendületben?

Ha a válaszod mindezen kérdésekre IGEN, akkor hajrá, szuperül csinálod! Tekints az előtted álló csodálatos útra, és haladj rendületlenül! Ha a válaszod úgy kezdődik, hogy ÖÖÖ, NOS vagy netán egy jól irányzott NEM, gondold végig a következőket: Mi veszett el útközben? Hova lett a lelkesedésed? Egyáltalán rajta vagy-e bármilyen úton?

Ez a pillanat pontosan ugyanolyan megfelelő az átértékelésre és újrakezdésre, mint bármelyik másik. Kövesd a lépéseket, amelyeket magam is megtettem annak érdekében, hogy utam célzottan arra haladjon, amerre szeretném.

Először is különíts el néhány órát, amit zavartalanul eltölthetsz a saját gondolataid társaságában. Majd ragadj papírt és tollat, és vetődj be kedvenc karosszékedbe.

Első lépés: Térképezd fel a TERET

Pár percben képzeld el azt az életet, amit kívánsz magadnak. Ne arra gondolj most, hogy mit szeretnél csinálni, hanem arra, milyen emberként szeretnéd azokat csinálni. Milyen érzések vegyenek körül? Milyen tulajdonságaidat szeretnéd jobban előtérbe hozni? Milyen energetikai mezőt, légkört szeretnél tapasztalni a környezetedben? Irj le minden szót, ami eszedbe jut, merengj rajtuk egy picit, képzeld el, hogy ez mind megvalósul ebben az évben. Végül nézz rá a listára, és keretezd be azokat a szavakat, érzéseket, amelyek a legfontosabbak számodra.

Kedvenc motivációs gyakorlatommá vált a “térképzés, így örömmel osztom meg saját válaszaimat. Az újévben a bennem lévő és engem körülvevő tér legyen tele érzelmi és anyagi bőséggel, hittel és magabiztossággal, szeretettel és könnyedséggel, lassú, ám hatékony áramlással, karizmával és mély kapcsolódással.

Második lépés: Fogalmazd meg legfőbb SZÁNDÉKODAT

A szándék egy olyan szó vagy mondat, amely számodra erőteljes érzelmi töltettel bír, és amely az újév során minden tettedet és gondolatodat áthatja majd. Nehéz döntésekben, kihívásos helyzetekben ez a szándék úgy segít utadon, mint egy vezércsillag. Úgy válaszd ki, hogy összhangban legyen valódi vágyaiddal. Merd azt választani, amiről úgy érzed, valóban segítségedre lesz.

A 2018-as év számomra az életcélom fókuszban tartásáról, tettekre, projektekre és kapcsolatokra való lefordításáról szól. A legfontosabb hívó szavam a KARIZMA, tehát a szándékom, hogy KARIZMATIKUS LEGYEK. Ez az a tulajdonság, amely a legjobban fog tudni nekem segíteni idei álmaim megvalósításában.

Harmadik lépés: Konvertáld a teret kézzelfogható TETTEKRE

Indulj ki a legtágabb gondolatokból, s úgy haladj a konkrétumok felé, hogy minden tétel a terveidben összhangban legyen a megfogalmazott célokkal. Merj nagyot álmodni, engedd szabadjára a képzeletedet, a korlátozó hiedelmeidet és visszatartó erőidet pedig száműzd a sarokba erre az időre. Itt és most minden lehetséges!

Inspiráció gyanánt itt az én listám:

  • Pontos nyomon követése annak, hogy MIT MIÉRT HOGYAN csinálok.
  • A cél és szándék megfogalmazás erejének mindennapos kihasználása.
  • Napi vagy heti rendszer kialakítása.
  • Kapcsolódásom elmélyítése mindenhez és mindenkihez, aki számomra fontos.
  • Jelenlétem kiterjesztése a coachingban és az írásban.
  • Partneri kapcsolataim 100% bizalomra építése.
  • Havonta 1 tréning. 20 egyéni ügyfél. Hetente 1 cikk.
  • Szakmai fejlődési útvonal meghatározása.
  • Több sport. Tánc. EgyenSÚLY és természetes étrend.
  • Lakás-szittelés külföldön.
  • Az ajtó szabadon hagyása, hogy mások be tudjanak jönni.

Negyedik lépés: Rakd össze 2018-as VISION BOARDodat, és találj neki egy szembetűnő helyet

A Vision board egy olyan vizuális elemekből, idézetekből, főcímekből álló alkotás, amely képi világgal fejezi ki mindazt, amit szavakkal megfogalmaztál az álmaidról, szándékaidról, céljaidról. Lehet művészi vagy egyszerű, a lényeg, hogy hagyd önmagadból kiáramlani. Nincs meghatározott módja a végeredménynek, csakis egy módja van: ahogyan te elkészíted. Ird, rajzold, szinezd, vágd, ragaszd. Magazinok képeiből, újrahasznosított papírból, textilből, színes ceruzából. Olyanra csináld, ami neked fekszik, és légy bátor, próbálj ki idegennek ható dolgokat is! A Vision board ott lesz veled mostantól minden nap megmutatva minden egyes pillanatban azt, amit kívánsz magadnak, és plusz erőt nyújtva ahhoz, hogy IGEN-t tudj mondani lehetőségekre, hogy bátran belevágj mindenbe, amivel beteljesíted vágyaidat.

Vidám kísérletezést kívánok, és végül, de nem utolsósorban szívesen segítek tovább lépni utadon. Ha szeretnél együtt dolgozni, megerősíteni a víziódat, megtalálni célodat erre az évre, írj!

Vision board készítéshez további perspektívát nyújthat ez a cikk is.

 

Ingrid Balogh
Ingrid Balogh
Balogh Ingrid egy szenvedélyes utazó, félelmeit többnyire legyőző amazon, minden lépésével hitelességét kereső ember. Közgazdász végzettséggel, 14 éves supply chain tapasztalattal és Dél-Kelet Ázsiában töltött évekkel a háta mögött minősített coachként (CPCC, ACC) és vezetőfejlesztő trénerként hatalmas lelkesedéssel és várakozással veti bele magát új életének szépségeibe.
Kapcsolat